A nagyvállalati hitelezés az egyik legérdekesebb területei a banki finanszírozásnak, a hitelkockázatok kezelése pedig a legfelelősségteljesebb. Csapatunk 4 kontroll feladat elvégzésével járul hozzá a finanszírozási kockázatok csökkentéséhez. Ellenőrizzük, hogy minden döntési feltétel az Ügyfelekkel kötött szerződésekbe kerül, a biztosítékok az elvárt formában rendelkezésre állnak, a folyósítási feltételek teljesülnek, a szerződésbe rögzített feltételek a hitel futamideje alatt megvalósulnak (monitoring).

Biztosíték Ellenőr – Credit Control

Mi lesz a feladatod?

Aktívan részt veszel, a nagyvállalati ügyfelek hitelezéssel kapcsolatos ügyleteinek biztosíték és folyósítási feltétel ellenőrzési feladataiban, illetve a könyvelés előkészítésében. Ellátod a területet érintő adminisztratív, szervezési és koordinációs feladatokat.

Miért érdemes velünk dolgozni?

  • csapatként dolgozunk együtt, számítunk egymásra, szakmai és emberi közösséget alkotunk,
  • nálunk az emberi kapcsolatok különösen fontosak, legyen szó ügyfelekről vagy munkatársakról,
  • nyitott, pozitív légkörben valósíthatod meg önmagad, és nem csak megélheted, meg is teremtheted a változást, ami előre visz
  • szakmaiságban, tudásban a legjobbat adjuk: folyamatos szakmai fejlődést biztosítunk, ahol sikereiddel,
  • tudásoddal karrieredet folyamatosan építheted,
  • munkánkat felelősséggel végezzük, mert tudjuk, hogy az eredményességre mindannyian hatást gyakorlunk
  • és mindemellett versenyképes juttatásokat kínálunk.

Csatlakozz hozzánk, ha...

  • felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezel,
  • angol nyelvtudásodat magabiztosan használod a mindennapokban,
  • hasonló munkakörben szereztél már releváns szakmai tapasztalatot,
  • felhasználói szinten ismered a Word, Excel, PowerPoint programokat,
  • jól kommunikálsz szóban és írásban, nyitott vagy és fontos számodra a csapat.

Munkavégzés helye:

1054 Budapest, Akadémia u. 6.

Állás azonosító: 2368
Pozíció pontos megnevezése: Biztosíték Ellenőr – Credit Control
Munkavégzés helye: 1054 Budapest, Akadémia u. 6.
Szakterület: Kockázatelemzés/kezelés
Munkaviszony időtartama: Határozatlan idejű
Napi munkaidő: Teljes munkaidőben
Nyelvek: Angol (Közép)
Szükséges iskolai végzettség: Felsőfokú